Forgatókönyv

Garay János: Háry János, az obsitos

2. kaland

Szereplők:

Háry János: Kiss Csongor

Örzse: Varga Dudás Zsófia

Mária Lujza: Zoltán Éva

Mária Terézia: Zsiros Szanna

Ebelasztin báró: Vida Ágnes

Öreg Marci: Zsíros Ádám

Lakáj: Boldizsár

Udvarhölgy: Dobos Nóra, Szabatos Ágota,

Jelmezek:

Háry János: pipa, piros ing, sötét nadrág, piros huszársapka

Marci: pipa, piros ing, sötét nadrág, kék huszársapka

Mária Lujza: rózsaszín selyemruha, kendő, legyező, viola

Örzse: szoknya, kötény, fehér ing, kendő, fejkötő

Ebelasztin: öltöny, kendő, kard, nadrág

Császárné: szoknya, ing, szemüveg, legyező, paróka

Lakáj: öltöny, paróka

Udvarhölgyek: szoknya, ing, legyező

I. Bevezetés

Zongorajáték

Varga Dudás Zsófia és Zoltán Éva harangjátéka zongorán

II. Főrész

1.     jelenet

 Előjáték:

Színpadképi díszlet: kert; őrbódé; kétfejű sas; hátul a Burg vára; pad, ahol Marci és Háry pipázva beszélgetnek

Dialógus:

Marci: No János, látom, felvarrattad mán a strázsamesteri sarzsit. - ásítva

(mondja)

Háry: Csakis. Ha egyszer itt ebben a Burgvárában a közlegény a

Strázsamesternél kezdődik, hát nekem is dukál. - megelégedve, büszkén

Marci: Itt bizony a strázsamester a legkisebb sarzsi. De azért itt sem fenékig tejfel ám, mert sok itten a huncut. - szomorkásan

Háry: A főhuncut meg az a maga Ebelasztinja, az Isten akárhova tegye. - szitkozódva

Marci: Ammán nem újság. Magam már jórégen ellenzéken vagyok vele. -

félvállról

Háry: Most már engem is kezd nagyon elővenni. El akar veszejteni valami lódologba. - panaszkodva

Marci: Miféle lódologba? - érdeklődve; közelebb hajol

2.     jelenet

Színpadképi díszlet: ugyanaz (kert). Mária Lujza, egy udvarhölgy és Ebelasztin lovag jön, érdeklődve fordul a beszélgetők felé.

Dialógus:

Mária Lujza: Jó napot Joannes, jó napot Marci bácsi! Hogy smakkol az udvari élet, vitéz? - kissé viccesen kérdez a padon ülőktől

Háry: Köszönöm felséges kérdését, csak megvónék. - pipázva, pöfékelve

Mária Lujza: Mert ha valami panasz van, csak énhozzám gyere. Mert én azt akarom, hogy neked itt ne legyen semmibe hiányosságod. - barátságosabban, bizakodva szól barátjához; megigazítja ruháját

Ebelasztin lovag: Jó, hogy találkozok strázsamester úrral. Mi lesz a rajzsúrral? Á, olyan ember nem is akad erre, aki föl merne ülni a Luciferre. - lekezelően beszél Háryhoz, becsmérli Őt

                   Háry: Ne féljen, menek. - unottan

Marci: Gyerünk… - lelkesen felpattan, megbotlik a kardjában, Háry utána kap. Ezután elmennek.

Mária Lujza: Hallja, lovag, miért macerálja maga lépten-nyomon ezt a derék vitézt? - ráripakodik a lovagra; és összecsapja legyezőjét

Ebelasztin: Én nem macerálom, csak soknak találom, ha éjjel-nappal, este-reggel ilyen hűhót csapnak egy parasztgyerekkel. - felháborodva; hevesen gesztikulálva

Mária Lujza: Hát parasztgyerek, az igaz, de az is igaz, hogy az egész testőrségben nincs még egy ilyen dalia. - elpirulva; legyezőjét az arcához emelve mondja

Ebelasztin: Mondjuk, hogy nem suta, de buta, üsse meg a guta. Meg aztán, ha olyan dalia a lelkem, akkor ne csak vakparádén remekeljen. Teszem: van olyankor háború is, ha veszem. - kihívóan; (Ebelasztin irigyli Háryt, háborúba küldené, vesztét akarja)

                   Mária Lujza: De most nincs. - fölsóhajtva, örömmel

                   Ebelasztin: Nincs, de lehet, mint a pinty. - elgondolkozva; ujját égbe

                        emelve

Mária Lujza: Volt már elég. Most tavasz van, pillangó, napsütés, viola, kakukkmadár. - bájosan körülnéz, és dalra fakad.

                            Ku-ku-ku-kuskám.

                            Szállj le hozzám, madárkám.

                            Nézd, mint simogatlak,

                            Sípocskámra hívlak,

                            Készen van már kalitkám.

Ebelasztin: az a viola, amit a hajába tűzött, az kellene nékem, de már nagyon régen. - udvarolva

Mária Lujza: Minek magának az én violám! - kihívóan, csábosan; megigazítja hajába a violát

Ebelasztin: Kincsemnek venném, szívemre tenném, senkinek se adnám, senkinek se mutatnám. - elérzékenyülve, szerelmesen

Mária Lujza: Ezt nem is fogja senkinek mutatni. (Keblére tűzi a virágot) Nem adok én olyan könnyen virágot. - féltve kincsét; elhárítja a lovag közeledését

Ebelasztin: Áh, hát tudja a kánya, de lehet, hogy megbánja. (Ráüt a tarsolyára) Látja ezt? - sértődötten mondja

                   Mária Lujza: Mi van abban a tarsolyban? - érdeklődve, kíváncsian

Ebelasztin: Ne szólj szám, nem fáj fejem, ami van, az ott van, jó helyen. - titokzatosan, a közönséghez beszélve

3.     jelenet

Színpadképi díszlet: ugyanaz (kert). (Örzse lélekszakadva berohan)

Dialógus:

Örzse: Jaj, istenem, jaj! Segítség! - (lélekszakadva berohan); kétségbeesetten, lihegve

Mária Lujza: Mi az lányom? Valami bajod van? Szedd össze már magad! Beszélj rendesen! - riadtan

Örzse: Jajj… Jaj… A báró úr az oka mindennek, ő miatta ült fel János arra a rettenetes állatra. - a báróra mutat, Őt okolván

Ebelasztin: Felült a lóra? - boldogan - Itt van az óra! - félre, halkan,  örömmel

Mária Lujza: Miféle állatra? - kérdően néz a lányra, féltve kedves trázsamesterét

Örzse: A Luciferre. Amelyik mán három idevalósi lovászt harapott derékban ketté. - magyarázkodva, megigazítja zilált külsejét

Ebelasztin: Hátha felült a róla, ki tehet róla? - fitymálva

Örzse: Ki tehet róla? A báró úr tehet róla, senki más. Addig piszkálta, hogy így-úgy, nem mer felülni a Luciferre, míg János nem hagyhatta magán a szégyent. Hát most felült. Ott ugrál vele a Lucifer két lábon. Jaj. Aztán felugrott vele az emeletes istállóra, most ott táncolnak a háztetőn. - vádolva Ebelasztint; szerelméért aggódva

Mária Lujza: Uram, ne hagyj el… - az ájulás szélén, levegőért kapkodva mondja; erősen legyezi magát, leül a padra.

Ebelasztin: Rendben van már minden, ezt én megtekintem. - elmegy megtekinteni a furcsa helyzetet.

4.     jelenet

Színpadképi díszlet: ugyanaz (kert)

Dialógus:

         Háry: No? Na ez megvót… - nyugodtan belép; büszkén mondja

Örzse: János… Hát kend még él? - megörül Jánosnak; megkönnyebbülve mondja

Háry: Csak azt akarom mondani, hogy te engem ne félts! Oszt most menj a konyhára. - parancsolóan; elküldve a lányt

Mária Lujza: Háry! - elragadtatva; felé közeledve

Háry: Felség, a Lucifert bekötöttem az akolba, a bárányok közé. Ott a helye. - hetykén

Mária Lujza: Ezt még talán az én uram se tudta volna megcsinálni. - kebléből leveszi a virágot, és Hárynak nyújtja - Ezt a violát – a legjobb lovasnak! - lelkesen, dicsérve Háryt

Háry: Köszönöm alássan felséged szíves hajlandóságát. - tisztelettudóan megköszöni; kitűzi a csákója mellé a virágot

folytatás