Mária Lujza: No, csak beszélgessenek, mama, én addig elnézek a konyhára… - kicsitsértődötten
Császárné:Nagyabonyi gyerek? Ott még nem voltam. - leveszi a szemüvegét, ránéz Háryra
Háry: Azt sajnálhatja, felség. Nincs annál szebb hely a világon. Mert teszem, ez a Burg szép ugyan, ami igaz, az igaz, de hát… Nagyabony! - büszkén, dicsekedve
Császárné: De hát Bécs városa csak szebb, mint Nagyabony? - felháborodva
Háry: Nem adnám én apám kis kertjét egész Bécs városáért. – szeretetteljesen
Császárné: No te no! Hát él még az apád? - megenyhülve
Háry:Most mán él, de egyidőben bizony mán nagyon a szélén vót a sírnak. A szívére ment a podegra. - visszaemlékezve, meghatottan
Császárné:Ne mond má! Meggyógyult? - csodálkozva
Háry: Meg. Olyan fürge az megint, mint a csík. - büszkélkedve
Császárné: Jaj, én édes uram, Ferencem, ha téged meggyógyítana valaki. - elérzékenyülve, könnyezve mondja
Háry:A császár üfölségének podegra a baja? - meglepődve
Császárné:Jaj, fiam, ne is kérdezd. Hogy mink már mennyit szenvedtünk ezzel a podegrával. Volt itt mán a világ minden doktora, de egy se tudott segíteni rajta. Csak ami medicina eddig benne van, került nyócezerhétszáz lázsiás tallérba. No tessék! Az adót meg még se akarja az ember minduntalan emelni. - panaszkodva
Háry: Hát azt nem. - helyeslően
Császárné: De mondd mán, az Isten áldjon meg, hogy gyógyult meg édesapád? - sürgetve
Háry: Hát elhívta a füzesi javasasszonyt, az oszt megcsinálta a kenőcsöt. - természetesen, egyértelműen mondja
Császárné: Miféle kenőcsöt? - hitetlenkedve
Háry: A gyíkkenőcsöt. Az annak az orvossága. - vállatvonva
Császárné: Mondjad, mondjad! - izgatottan
Háry: Hát, legelőszöris fogni kell egy hétéves gyíkot. De hét legyen ám, mert hat az fiatal, nyóc meg mán, az öreg. No, mán most, ennek a gyíknak a máját a holdtöltekor el kell aprítani frissen szedett kutyatejjel. - komótosan ecseteli a mondandóját
Császárné: Mekkorára?
Háry: Hát mondjuk, mint a törött bors. Amikor ez megvan, fel kell főzni hársmézbe, egy marék kőrisbogarat bele. Akkor letenni a pincébe. Minden pénteken éjfélkor így megkeverni. - folytatja, majd rejtélyesen hozzáteszi
Császárné: Hányszor?
Háry: Hányszor? Kilencszer. - magától értetődően
Császárné: Kilencszer. Így? - keverve mutatja a készítés módját
Háry:elkapja a császárné kezét - Így, de nem ám úgy, hogy balrul jobbra, hanem jobbrul balra! Nem visszájárul, mert akkor az egész nem ér semmit… Negyedik pénteken fel lehet hozni, kész. -magyarázva
Császárné: Oszt ezzel kell bekenni? - értetlenkedve
Háry: Ezzel. Apám is éppen így gyógyult meg. - közlékenyen
Császárné: Ó, hogy az Ég áldjon meg, a jó Isten küldött ide. Még ma megfogatom a hétéves gyíkot. Hé, lakájok gyűjjön csak ide valamelyik. - hálálkodva; majd int a lakájoknak
Császárné: Plotty! Kete-kate! - határozottan a lakájnak - Megmondtam ennek a morvának, hogy rögvest fogják meg a gyíkot. No de most már dél van, nézd meg a mi híres toronyóránkat!
Az uram szépapja csinálta ezt, Istenben boldogult Rudolf császár. Minden ütésnél másfajta katonája gyün ki az ármádiának. - kedvesen Háryhoz
Bécsi harangjáték zongorán (élő zene)
Zongora köré gyülekeznek az emberek
III. Befejezés
Színpadképi díszlet: toronyóra
Dialógus:
Háry:No, de ilyet csakugyan nem láttam. Csak egy hiba van benne felség! - Császárné mellett áll; finoman megjegyzi, elismeri az óra szépségét
Császárné:Mi az? - elégedetlenkedve
Háry:Hogy a huszár legutoljára gyütt ki, pedig az mán csak mindig elül megy. – természetesen, a közönséghez fordulva és beszélve