5.     jelenet

Színpadképi díszlet: ugyanaz (a Burg kertje). Császárné izgatottan jön a palotából, udvarhölgy kíséri

Dialógus:

Császárné: Hol az a Háry János, akiről csodákat hallok?  - érdeklődve; szemüvegével jobban megvizsgálva a dolgot

Háry: Majesztét, meldige hozzám, strázsamester Joannes Háry, hír! - szalutálva

Császárné: Aztán hol teremnek ilyen derék legények? - öregesen leül, (közbe mondja)

Háry: Nagyabonyi születésű vagyok, kérem. - büszkén

Mária Lujza: No, csak beszélgessenek, mama, én addig elnézek a konyhára… - kicsit sértődötten

Császárné: Nagyabonyi gyerek? Ott még nem voltam. - leveszi a szemüvegét, ránéz Háryra

Háry: Azt sajnálhatja, felség. Nincs annál szebb hely a világon. Mert teszem, ez a Burg szép ugyan, ami igaz, az igaz, de hát… Nagyabony! - büszkén, dicsekedve

Császárné: De hát Bécs városa csak szebb, mint Nagyabony? - felháborodva

Háry: Nem adnám én apám kis kertjét egész Bécs városáért. – szeretetteljesen

Császárné: No te no! Hát él még az apád? - megenyhülve

Háry: Most mán él, de egyidőben bizony mán nagyon a szélén vót a sírnak. A szívére ment a podegra. - visszaemlékezve, meghatottan

Császárné: Ne mond má! Meggyógyult? - csodálkozva

Háry: Meg. Olyan fürge az megint, mint a csík. - büszkélkedve

Császárné: Jaj, én édes uram, Ferencem, ha téged meggyógyítana valaki. - elérzékenyülve, könnyezve mondja

Háry: A császár üfölségének podegra a baja? - meglepődve

Császárné: Jaj, fiam, ne is kérdezd. Hogy mink már mennyit szenvedtünk ezzel a podegrával. Volt itt mán a világ minden doktora, de egy se tudott segíteni rajta. Csak ami medicina eddig benne van, került nyócezerhétszáz lázsiás tallérba. No tessék! Az adót meg még se akarja az ember minduntalan emelni. - panaszkodva

Háry: Hát azt nem. - helyeslően

Császárné: De mondd mán, az Isten áldjon meg, hogy gyógyult meg édesapád? - sürgetve

Háry: Hát elhívta a füzesi javasasszonyt, az oszt megcsinálta a kenőcsöt. - természetesen, egyértelműen mondja

Császárné: Miféle kenőcsöt? - hitetlenkedve

Háry: A gyíkkenőcsöt. Az annak az orvossága. - vállatvonva

Császárné: Mondjad, mondjad! - izgatottan

Háry: Hát, legelőszöris fogni kell egy hétéves gyíkot. De hét legyen ám, mert hat az fiatal, nyóc meg mán, az öreg. No, mán most, ennek a gyíknak a máját a holdtöltekor el kell aprítani frissen szedett kutyatejjel. - komótosan ecseteli a mondandóját

Császárné: Mekkorára?

Háry: Hát mondjuk, mint a törött bors. Amikor ez megvan, fel kell főzni hársmézbe, egy marék kőrisbogarat bele. Akkor letenni a pincébe. Minden pénteken éjfélkor így megkeverni. - folytatja, majd rejtélyesen hozzáteszi

Császárné: Hányszor?

Háry: Hányszor? Kilencszer. - magától értetődően

Császárné: Kilencszer. Így? - keverve mutatja a készítés módját

Háry: elkapja a császárné kezét - Így, de nem ám úgy, hogy balrul jobbra, hanem jobbrul balra! Nem visszájárul, mert akkor az egész nem ér semmit… Negyedik pénteken fel lehet hozni, kész. - magyarázva

Császárné: Oszt ezzel kell bekenni? - értetlenkedve

Háry: Ezzel. Apám is éppen így gyógyult meg. - közlékenyen

Császárné: Ó, hogy az Ég áldjon meg, a jó Isten küldött ide. Még ma megfogatom a hétéves gyíkot. Hé, lakájok gyűjjön csak ide valamelyik. - hálálkodva; majd int a lakájoknak

Lakáj: Sada-rada, majesztét! - tisztelegve összecsapja bokáját

Császárné: Kate-pate, Ki-ki taka, sundám-bundám plotty! - parancsolóan kiadja az utasítást

Lakáj: Plotty? - csodálkozva

Császárné: Plotty! Kete-kate! - határozottan a lakájnak - Megmondtam ennek a morvának, hogy rögvest fogják meg a gyíkot. No de most már dél van, nézd meg a mi híres toronyóránkat!

Az uram szépapja csinálta ezt, Istenben boldogult Rudolf császár. Minden ütésnél másfajta katonája gyün ki az ármádiának. - kedvesen Háryhoz

         Bécsi harangjáték zongorán (élő zene)

                   Zongora köré gyülekeznek az emberek

III. Befejezés

       Színpadképi díszlet: toronyóra

Dialógus:

Háry: No, de ilyet csakugyan nem láttam. Csak egy hiba van benne felség! - Császárné mellett áll; finoman megjegyzi, elismeri az óra szépségét

Császárné: Mi az? - elégedetlenkedve

Háry: Hogy a huszár legutoljára gyütt ki, pedig az mán csak mindig elül megy. – természetesen, a közönséghez fordulva és beszélve

Vége